A beszéd politikai kontextusa sem mellékes. A multik elleni retorika a kormánypárt választás előtti kommunikációjában ismét hangsúlyos elem lehet. Erre utal, hogy a kormányközeli Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátkampánya már nemcsak Brüsszellel, hanem multinacionális cégekkel is összekapcsolja a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét.
A miniszterelnök által említett közel 15 ezer milliárd forintos összeg azonban forrásmegjelölés nélkül hangzott el, és első ránézésre is rendkívül nagynak tűnik. Ha kizárólag a különadókból indulunk ki, a kép jóval árnyaltabb. A kormány 2010 és 2025 között a három kiemelt területről – bankok, energiacégek, kereskedelmi láncok – mintegy 5500 milliárd forintot szedett be különadók formájában. Ha ehhez hozzáadjuk a 2010 és 2013 közötti egyéb ágazati különadókat is, az összeg akkor is mintegy 9000 milliárd forinttal marad el a beszédben említett számtól.
Még az összes különadó együttes bevételével számolva is legfeljebb 12 800 milliárd forint folyhatott be 2010 óta az államkasszába. Ennek ráadásul jelentős része nem közvetlenül a vállalatokat terhelte. A távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós illetéket, a biztosítási adót és a légitársaságok hozzájárulását a költségvetési kimutatások fogyasztáshoz kapcsolódó adóként tartják nyilván. Ezekből összesen mintegy 6000 milliárd forint folyt be, vagyis nagyjából annyi – sőt valamivel több –, mint amennyit a miniszterelnök által kiemelt három ágazat különadóiból beszedtek. Ezeket az összegeket teljes egészében vállalati teherként bemutatni olyan lenne, mintha az áfát is kizárólag a cégek által fizetett adónak tekintenénk, holott annak terhét végső soron a fogyasztók viselik.
Felmerül ugyanakkor, hogy a kormányfő más típusú intézkedéseket is beleszámolhatott a közel 15 ezer milliárdos összegbe. Ide tartozhatnak az árszabályozási intézkedések, például az árstopok és az árréssapkák. Az élelmiszerár-intézkedések hatása együttesen is százmilliárdos nagyságrendű lehetett, az üzemanyagár-stop esetében pedig az összeg akár az ezermilliárdos sávot is elérhette, bár utóbbi költségeinek egy részét a Mol később kompenzáció formájában visszakapta.
Szóba jöhet a rezsicsökkentés hatása is, bár ez speciális eset: a lakossági energiaellátást végző állami tulajdonú MVM viselte a terhek jelentős részét, amelyet a költségvetésből ellentételeztek. Emiatt nehéz ezt klasszikus értelemben „a multiktól elvett” összegként értelmezni.
Elméletileg az állami felvásárlások is bekerülhettek a számításba, hiszen az energetikai és a pénzügyi szektorban több jelentős akvizíció történt az elmúlt években. Ezek nagyságrendileg mintegy 2000 milliárd forintot tehettek ki, de ez önmagában nem magyarázza a 15 ezer milliárdos összeg különbségét. Ráadásul az ilyen tranzakciókat „elvett” pénzként számolni vitatható, hiszen ezek esetében vételár kifizetésével járó állami tulajdonszerzés történt. Az állami forrásból megvásárolt, majd átszervezett és később magánkézbe került MKB Bank esete különösen érzékeny pont ebből a szempontból.
Összességében a beszédben elhangzott 14 956 milliárd forintos szám csak akkor állhat össze, ha a különadókon túl olyan tételeket is beleszámítanak, amelyek részben vagy egészben a fogyasztókat terhelték, illetve olyan állami beavatkozásokat, amelyek gazdaságpolitikai értelemben nehezen sorolhatók az „elvett” kategóriába. A pontos módszertan hiányában azonban a számítás részletei egyelőre nem ellenőrizhetők.
