Kiderült, hol dolgozik Novák Katalin

Kiderült, hol dolgozik Novák Katalin

Családi egészségügyi vállalkozásukban szerzett résztulajdont a kegyelmi ügybe belebukott volt elnök.
Október 1-jén a családi tulajdonban lévő Aranyklinika Egészségügyi és Innovációs Kft.-be szállt be Novák Katalin, a vállalkozásban 25 százalékos üzletrésze van, akárcsak másik három családtagjának. Az innen szerzett jövedelme után járulékfizetési kötelezettsége keletkezik, ezért nem jogosult volt köztársasági elnökként a havi 5,7 millió forintos tiszteletdíjra.

Állami autóhasználatáról viszont még nem mondott le, és titkársága is van.
A korábbi államfő az autóhasználatról sem mondott le (az autót és a biztonsági gépjárművezetőt a rendőrség biztosítja), amire volt államfőként meghatározott feltételek mellett az élete végéig jogosult. Novák Katalin korábban háromfős titkárságot és a háztartás vezetéséhez plusz egy főt igényelt (ez a törvényi maximum), a lap információi szerint most már csak kétfős titkársága van.
A volt államfő mostani, új munkája mellett az X·Y Worldwide nevű nonprofit szervezet vezérigazgatója, amit egy Stephen J. Shaw nevű demográfussal közösen alapított, azt nem tudni, hogy ezt díjazás ellenében teszi-e meg, így azt sem tudni, Magyarországon kell-e utána járulékot fizetnie. Emellett egy általa alapított hazai civil szervezet munkájában is részt vesz, a lapnak arról sincs információja, ebből származik-e Nováknak járulékköteles jövedelme.
A volt köztársasági elnöknek azonos összegű havi juttatás jár, mint a hivatalban lévő államfőnek. Ez az összeg az előző évi átlagbérhez kötött tiszteletdíj.

Hogy a pedofíliával kapcsolatos kegyelmi botrányba belebukott volt államfő pontosan milyen pozícióban fog dolgozni, azt egyelőre nem tudni, de ami biztos, hogy az Aranyklinikának van budapesti rendelése is.
Ugyanitt dolgozik Novák sógornője, Vesztergom Dóra is, akit a kormány a Humánreprodukciós Igazgatóság élére nevezett ki, amely az állami kézbe vett meddőségi klinikákat koordinálja.
2021 óta több mint háromszorosára nőtt az árbevételük: a 2021-es 520 millió forintról 1,6 milliárdra emelkedett 2024-ig. A tavalyi évben a kft. adózott eredménye178,6 millió forint volt, amit a társaság tagjai osztalékként ki is fizettek maguknak.

Ez is érdekelhet: