A mai napig élénken él az emlék: 2004 áprilisában a TV2 nagyszabású műsorában hatalmas rivalizálás bontakozott ki Oláh Ibolya és Tóth Vera között. A döntő estéjén, 2004. április 3-án végül a tapolcai énekesnő emelhette magasba a győzelem jelképes trófeáját, és ezzel kezdetét vette az azóta is tartó, stabil zenei pályafutása. A közönség szavazatai döntöttek, és úgy tűnt, a nézők egyértelműen Verában látták azt az előadót, aki hosszú távon is képes maradandót alkotni.
Most azonban kiderült: a kulisszák mögött korántsem volt ennyire egyértelmű a helyzet.
„Szegény tesómnál mit küzdöttek, hogy ne tesóm nyerjen…” – mondta Tóth Gabi, majd így folytatta: – „Amikor a tesóm volt a Megasztárban, én akkor ugye még csak nézőként szurkoltam neki. Elképesztő mennyiségű ellenállást kapott, hogy az Ibolya nyerjen. De mégis a nép, az emberek a testvéremben látták meg azt, hogy ő érdemli ezt meg.”
Gabi visszaemlékezése szerint a döntő környékén hatalmas nyomás nehezedett Verára, és nem csupán a verseny természetes izgalma miatt. A család úgy érezte, bizonyos körök inkább más irányba terelték volna az eredményt, ám végül a közönség szava döntött. Ez a győzelem így nemcsak szakmai, hanem erkölcsi diadal is volt számukra.
Az énekesnő azt is hangsúlyozta, hogy egyetért a műsorvezető, Lentulai Krisztián véleményével Oláh Ibolya pályáját illetően. Úgy látja, a Megasztár utáni lehetőségekkel nem mindenki tudott élni.
„Látom, miket nyilatkozik, meg is értem. Szegény, most nagyon el van veszve. De neki nem azért nincsenek munkái, mert nem voltak lehetőségei. Annyi lehetőséget a tesóm nem kapott, mint ő a Megasztár után. De aki faképnél hagy egy stúdióban akár egy nagy, legendás zenészt is, mert éppen olyanja van, az ne csodálkozzon, hogy egy idő után nem bíznak meg benne és nem hívják. Ezt csak azért akartam mondani, mert most látom én is, hogy tele van minden vele. Ki kellett jöjjön…”
Gabi szavai alapján a siker nem csupán tehetség kérdése, hanem hozzáállásé és szakmai alázaté is. Szerinte Vera karrierje azért tudott stabil maradni az elmúlt több mint húsz évben, mert következetesen dolgozott, és megbecsülte a lehetőségeit – még akkor is, amikor kevesebb figyelem vagy támogatás jutott neki.
A mostani megszólalás egy régi történet új megvilágításba helyezése: nem csupán egy tehetségkutató döntőjéről szól, hanem arról is, milyen erők mozognak a háttérben, és mennyire meghatározó lehet, hogy egy előadó miként él a rá irányuló figyelemmel. Az idő végül sok mindent igazol – és a közönség emlékezete is hosszú.
