Szívszorító: 6 évvel a halála után így néz ki Andy Vajna sírja

Szívszorító: 6 évvel a halála után így néz ki Andy Vajna sírja

Napra pontosan hat évvel ezelőtt, 75 évesen távozott a legendás filmes. Andy Vajna sírja a Fiumei úti temetőben található, de hogy is néz ki mostanában?

Andy Vajna halála gyakorlatilag felrobbantotta az internetet azon a hat évvel ezelőtti, hideg januári vasárnapon. Ez nem csoda, hiszen Andy Vajna élete maga volt az amerikai álom megtestesülése, de páratlan páyafutása minden túlzás nélkül a magyar zsenialitás története is.

Andy Vajna temetése Budapesten, a Fiumei úti sírkertben zajlott január 31-én. Amint arról korábban beszámoltunk: rendhagyóvá tette Andy Vajna temetését Arnold Schwarzenegger. Az amerikai világsztár ugyanis vicces történeteket mesélt a 75 éves korában elhunyt producerről, így tette egyedivé barátja utolsó útját.

Oroszlán díszíti Andy Vajna budapesti sírját

Sokáig csak egy átlagosnak mondható sír emlékeztette az embereket arra, hogy hol nyugszik a néhai filmmogul,ugyanis Andy Vajna méltó síremléke csak 2019. november 11-re készült el.

Az Olaszországból hozatott fekete gránit kőlapra két idézetet vésetett, amelyek arról írnak, milyen nagyszerű ember is volt Andy Vajna, de a kőlapon egy bronzból készült fekvő oroszlán is helyet kapott, ami a január 20-án elhunyt filmmogul csillagjegyét szimbolizálja.

Az özvegye egy kiváló szakembert kért fel, hogy méltó síremléket állítson néhai férjének. Folyamatosan egyeztetett Pap Lajos kőfaragómesterrel, és több alkalommal is személyesen járt a műhelyben, hogy minden az elképzeltek szerint készüljön el.

„A mindennapos esők úgy feláztatták a síremlék körül a talajt, hogy a darus kocsi sokáig nem tudott odaállni, pedig minden alkotóelem elkészült már hetekkel ezelőtt. Végül csütörtökön tudtuk elkezdeni a munkálatokat, pénteken pedig befejezték a fiúk” – nyilatkozta akkor Pap Lajos, kőfaragómester.



Egy szivar és néhány gyertya - mindössze ennyi díszíti Andy Vajna sírját.

Bár a filmmogul végső nyughelye alapvetően rendben van, friss virág, mécses nem díszeleg rajta, ami többek között azért is lehet, mert özvegye, Vajna Tímea nem tudott a napokban Budapestre utazni, vélhetően a Los Angeles-i tűzvész miatt.

A teljes sírkép így néz ki:

Ez is érdekelhet: