Mi történt  a 91 éves Bodrogi Gyulával?

Mi történt a 91 éves Bodrogi Gyulával?

Bodrogi Gyula hamarosan betölti 92. életévét, ám kora ellenére továbbra is aktívan dolgozik a színházakban. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas művész jelenleg a Nemzeti Színház és a Karinthy Színház előadásaiban is szerepel. Az ünnepeket visszafogottan töltötte: szilveszterkor párjával otthon maradt, január elsején viszont már megjelent Mága Zoltán újévi koncertjén, amely különleges élményt jelentett számára.

Balesete után is aktívan dolgozik
Bodrogi Gyula jó egészségnek örvend, nem betegeskedik, és örömmel mesélt arról, hogy a vadászatról sem mondott le. Egy korábbi csonttörés ellenére ismét színpadra áll, és két színházban is folyamatosan játszik. „Azt hiszem, hogy teljesen egészséges vagyok. Volt egy csonttörésem ugyan, de most már játszom vele. Ha nagyobb sétára indulok, akkor viszont bottal megyek. Hamarosan, április 15-én 92 éves leszek, ez talán belefér” – mondta a József Attila Színház, a Vidám Színpad és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Jelenleg a Nemzeti Színházban és a Karinthy Színházban láthatja őt a közönség, és idén is több előadásban színpadra lép.
„Szilveszterkor itthon voltunk kettecskén, nem dolgoztunk. Év végén a Karinthy Színházban a Nagymester-ben játszottam, a Nemzeti Színházban az Esthajnal-t, ezekben leszek idén is. A színházakkal folyamatos a kapcsolatom. Kellemesen van csak tele a naptáram, lesz olvasópróbám is hamarosan a Nemzetiben” – tette hozzá. Filmfelkérései mostanában nem érkeztek, de elmondása szerint örömmel vállalná a számára megfelelő szerepeket.

Újévi koncert és régi barátság
Január elsején Mága Zoltán koncertjén vett részt, amelyről elismeréssel beszélt:
„Nagyszerű ember, a munkabírása, a hegedűtudása csodálatos, fantasztikus este volt. Régóta ismerjük egymást, legalább húsz éve, ez barátsággá alakult a közös munka során. De én csak álmélkodva hallgatom. A zenészek lendülete és a közönség is nagyon jó volt, nem véletlen, hogy mindkét előadás sikerrel zárult” – fogalmazott.

A vadászat ma is fontos része az életének
A színész elárulta, hogy ha teheti, továbbra is hódol egyik kedvenc hobbijának. „Ha nincs más program, akkor elmegyek vadászni, ha már a barátok meghívtak, az teljes kikapcsolódás számomra. Február végéig van vadászidény, majd április közepétől a születésnapomon kezdődik újra. Nem megyünk külföldre, nagyon szép Magyarország! Nagy társasággal megyünk gyakran, nem sorolom fel őket, ne legyen sértődés, ha valakit kihagyok... Csak a gyaloglással van gondom, de egy jó vadászat nagyszerű kikapcsolódás, feldobja az embert. Aki kipróbálja, az beleszeret!”

Ez is érdekelhet: