Schmuck Andor halálhíre tegnap robbant, és azóta is sokan gyászolják az ország egyik legismertebb közéleti szereplőjét. Schmuck Andor sírja azonban már évekkel korábban elkészült a Fiumei úti sírkertben – a politikus még életében gondoskodott végső nyughelyéről. Egy korábbi látogatás során maga is megjelent a kriptánál, ikonikus öltönyében, kalapjában és piros nyakkendőjében.
Schmuck Andor sírja mögött egy baráti fogadalom áll
Schmuck Andor nemcsak saját temetését tervezte meg előre, hanem végső nyughelyét is kiválasztotta és előkészítette. A sírhely különlegessége, hogy nem egyedül pihen majd benne: régi barátja, Pánczél Zoltán mellé helyezik örök nyugalomra. Egy korábbi interjúban elmondta, hogy Pánczél arra kérte: ha előbb halna meg, Andor ígérje meg, hogy vele együtt fekszik majd a közös sírban.
Schmuck Andor teljesítette a kérést, és a síremlékre egy titokzatos latin mondat is felkerült: Non sunt ex – vagyis: „Itt sem nyugszom”. Ez a felirat sokatmondó, és sokak szerint többet árul el Andor életfelfogásáról, mint bármilyen búcsúbeszéd.