Judy a balesete előtt
1998 decemberében érte tragikus baleset Judyt és zenésztársait, amikor az autójuk megcsúszott a jeges úton és frontálisan egy kamionnak ütközött. Az énekesnő súlyos sérüléseket szenvedett, 28 csontja törött el, a bordái átszúrták a tüdejét. Orvosok garmadája összehangolt munkával küzdött az életéért, és végül, csodával határos módon felépült a balesetből. A felépülése nyolc éven keresztül tartott, lelkileg és fizikailag is hatalmas erőt követelt. Az énekesnő arcát 36-szor műtötték, és komoly belső munka volt, mire sikerült elfogadnia, sosem fogja már ugyanazt látni a tükörben, mint amit a baleset előtt.
Most került fel egy 1998-as, tehét a baleset évében készült interjúból egy fotó, melyen Judy látható, itt még nem is sejtette, hogy ebben az évben örökre megváltozik az élete. A felvételen látszik, mennyire gyönyörű, ragyogó fiatal nő volt, vállig érő, rózsaszínre melírozott hajával bámulatosan festett. Judy a balesete után sem adta fel, a Groovehouse-t az ország egyik legismertebb és legsikeresebb zenekarává tette és ma, 51 évesen is fantasztikus formában van, minden szempontból irigylésre méltó az az életigenlés, amivel rendelkezik.


Judy a műtétek után közvetlen

Fotó 1995-ből Judyról