Fenyő Miklós számára a Pozsonyi út több volt egyszerű lakóhelynél. Itt élte a mindennapjait, itt vált ismerős arccá a boltosok, vendéglátósok és a környékbeliek számára. Gyakran lehetett látni sétálni, beszélgetni, intézni az ügyeit – mindig közvetlenül, mosollyal. Halála után a társasház bejáratánál fekete zászlók jelentek meg, mécsesek sora és csendes főhajtás jelzi: a város és a környék egy legendát veszített el. A Hungária egykori frontembere nemcsak a színpadon, hanem a hétköznapokban is emlékezetes személyiség maradt.
A halálhír után már másnap megjelentek a rajongók és a környéken élők a ház előtt. Volt, aki mécsest gyújtott, mások csak néhány percre álltak meg, hogy csendben emlékezzenek. Többen elmondták: bár személyesen sosem találkoztak vele, a dalai végigkísérték a fiatalságukat, és egy egész korszak hangulatát idézik fel bennük.
A zenésztársakat is mélyen megrendítette a veszteség. Fenyő Miklós hiányát pótolhatatlannak érzik, hiszen nemcsak előadóként, hanem emberként is meghatározó alak volt. Egy olyan korszak zárult le vele, amely sokak számára az önfeledt rock and rollt, a szabadságot és a közös élményeket jelentette.
A magyar könnyűzene történetében kevesen mondhatják el magukról, hogy egész generációk életérzését formálták. Fenyő Miklós ilyen volt: zenéje, stílusa és személyisége örökre összefonódott egy időszakkal, amelyre ma is nosztalgiával gondolnak vissza a rajongók. A Pozsonyi utcai csendes megemlékezés is ezt bizonyítja: a legenda távozott, de az emléke tovább él.
