Andy Vajna özvegye megmutatta gömbölyödő terhespocakját és tündéri kisfiát

Andy Vajna özvegye megmutatta gömbölyödő terhespocakját és tündéri kisfiát

Palácsik-Ráthonyi Tímea hosszú éveken át küzdött az anyaságért, számos sikertelen lombikprogramon és vetélésen ment keresztül, mire teljesült élete álma, hogy édesanya lehessen.

A fantasztikus örömhír ráadásul duplán jött, ugyanis az üzletasszony egyszerre jelentette be, hogy megszületett a kisfia, Ben egy béranya segítségével, valamint azt is, hogy maga is gyermeket hord a szíve alatt. Azóta is földöntúli boldogságot éreznek férjével, Ráthonyi Zoltánnal. Azóta pedig már az is kiderült, hogy Vajna Tímea kislányt hord a szíve, a csöppségek pedig már most odavannak egymásért.
Legalábbis erre enged következtetni a legújabb, Instagram-oldalán megosztott bejegyzése, amely egy fotóból áll és az látszik rajta, hogy a kis Ben anyukája pocakjára teszi a lábát, amit pedig a kishúga rugdos éppen belülről.

Belső és külső rúgások – írta posztjához angolul Andy Vajna özvegye.

A szívmelengető látványhoz az anyuka egyik követője azt írta:
"Csoda."

Itt pedig meg is nézhetjük a csodás jelenetet:







Másokat is szeretne motiválni Palácsik-Ráthonyi Tímea
Palácsik-Ráthonyi Tímea – korábbi nevén Vajna Tímea – dupla áldásnak érzi, hogy szinte egyszerre születik két gyermeke, hiszen hosszú utat kellett bejárnia, hogy végre anyai örömök elé nézhessen. A korábbi sikertelen próbálkozások, lombikprogramok, IVF-kezelések őt és a férjét, Ráthonyi Zoltánt is megviselték, hiszen a modell 15 hormonstimuláción és 17 műtéten esett át, emellett számos stresszforrás is érte a megörökölt cége és a negatív kommentelők miatt. A legutolsó embrióbeültetése azonban – amelyhez nem sok reményt fűztek az orvosok – sikeres lett, azóta pedig élvezi a kismamák életét, és arra biztatja a vele egy cipőben járókat, hogy soha ne adják fel.

Timi nem titkolta, az utóbbi években szinte minden barátnőjének kisbabája született, csak neki nem, ezért folyamatosan emésztette magát, és tucatszámra vásárolta az ovulációs teszteket. Amikor hét és fél hetesen elvetélt, mert a baba szíve megállt, azt hitte, nincs tovább. Egy évvel később ismét teherbe esett természetes úton, de a babájuk nem volt egészséges, így többet nem is próbálkoztak a természetes fogantatással. Végül a legutolsó embrióbeültetése – amelyhez nem sok remény fűztek az orvosok – sikeres lett, azóta pedig élvezi a kismamák életét. Végre átélheti, amikor mozog a pocakjában a kisbaba, és nyomon követheti, hogyan cseperedik a szíve alatt.

Ez is érdekelhet: